Kalkuttai Szent Teréz élete, munkássága
Teréz anya: Adni
Adni kell, adni, mindent odaadni:
Munkát, erőt, életet,
Pénzt, ruhát és kenyeret.
Könnyet, mosolyt, simogatást,
Jó szándékot, jó akarást,
Imádságot, egészséget,
Melegséget, élő hitet.
Odaadni akárkinek,
A legelső nincstelennek.
Szeretet adni - adni,
S érte semmit sem kívánni!
1910. augusztus 26-án, az albániai Skopjében, Agnes Gonxha Bojaxhiauként született az a kislány, akit később Kalkuttai Szent Teréz néven ismert meg a világ. Szülei példáját követve, akik sokat tettek a szegények javára, elhatározza, hogy ő is a szegények felkarolásának szenteli életét.
A példamutató apáca számára minta az édesanyja volt, aki egyrészt megalapozta lánya erős hitét, másrészt saját nehézségei ellenére igyekezett segíteni a szegényeken. Misszionáriusként 19 évesen Indiába kerül. Három év múlva szerzetesi fogadalmat tesz. Lisieux-i Szent Teréz iránt érzett tiszteletből felveszi a Szent Teréz nevet.
Nevéhez fűződik a Szeretet Misszionáriusai rend alapítása. A rend egyre több otthont nyit meg. Magyarországon 1989-től segítenek a rászorulókon.
Munkásságát és rendjét számos díjjal, nagy nemzetközi elismerés övezte. 1979-ben Nobel-békedíjat kapott. Egészségügyi problémákkal küzdött, 1997-ben halt meg.
A szolgálat, amellyel a betegek felé fordult a katolikus egyházat meggyőzte arról, hogy Teréz anya méltó arra, hogy szentjei közé emelje. Halála után II. János Pál pápa 2003-ban boldoggá, majd 2016. szeptember 4-én Ferenc pápa szentté avatta.
Szeméből mérhetetlen jóság és szeretet sugárzott, rendíthetetlenül munkálkodott rajta, hogy szebb helyé tegye a világot. Szent Teréz az árvákat, az elhagyatottakat, kitaszítottakat, haldoklókat, szeretethiányban szenvedőket, betegeket segítette, támogatta. A rászorulók jótevője, szelíd bölcsességével emberek millióinak szolgál mai is példaként.
Hitvallását „Az élet himnusza” című útmutatójában összegezte:
„Az élet egyetlen – ezért vedd komolyan!”