Jót tenni jó!
Az adventi időszakban iskolánk adománygyűjtő akciót kezdeményezett. A megmozdulásban a tanulók és családtagjaik is készségesen vettek részt, igyekezve ezzel örömet szerezni más rászoruló családoknak és gyerekeknek. 424 ajándékdoboz és több mint 800 darab tartós élelmiszer gyűlt össze. Az adományok Kalkuttai Szent Teréz missziós rendjéhez kerültek, ahol a Szeretet Misszionáriusai gondoskodtak a felajánlott ajándékok karácsony előtti szétosztásáról.
Pirosba öltöztünk
Pirosba öltöztünk február 16-án, hogy kifejezzük szolidaritásunkat hazánk első gyermekhospice otthona, a pécsi Dóri ház iránt. A Szemem Fénye Alapítvány 2011 novemberében indította útjára az „Öltözz Pirosba” elnevezésű országos kezdeményezést, amely a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekek és családjuk ellátásának támogatására jött létre. Az iskolaközösség pénzadománnyal is támogatta a Dóri házat.
Idősek köszöntése
Októberben az idősek hónapja alkalmából második osztályos tanulóink verses, táncos műsorral és ajándékkal kedveskedtek a Szerencsi Idősek Otthona és a Gyémántkapu Idősek Otthona lakói számára. Az idős emberek és a dolgozók is nagy szeretettel fogadták a gyermekeket, és megható volt látni, ahogy a műsor könnyet csalt a nézők szemébe. Meghívást kaptunk nyugdíjas vasutas dolgozók összejövetelére is, amelyet a szerencsi vár Lovagtermében tartottak. Nekik is bemutattuk előadásunkat, ezzel köszöntve őket.
Adventi műsor az időseknek
Iskolánk tanulói nagyon kedves meghívásnak tettek eleget, akkor, amikor adventi műsorral keresték fel a szerencsi Gyémánt Kapu Idősek Otthonát. A diákok versekkel, idézetekkel. és tánccal kedveskedtek a lakóknak. Az előadással a várakozás, az advent időszakát szerették volna könnyebbé tenni. A műsor végén átadták a gyermekek, pedagógusok és szülők által készített ajándékokat.
Karácsonyi műsor az időseknek
A karácsony minden idők óta a szeretet ünnepe. A karácsony mindent és mindenkit megváltoztat, jobban figyelünk egymásra. Ellátogattunk a Szerencsi- és a Gyémántkapu Idősek Otthonába, ahol a 4. évfolyamos tanulóink kedves műsorral ajándékozták meg az itt élőket. A diákok elhozták a betlehemi csillag üzenetét, elfeledtették egy kis időre a mindennapok búját, bánatát, újra mosolyt csaltak az arcokra. Nagyszerű érzéssel töltötte el a gyerekeket, hogy lelki támaszt nyújthattak az itt élőknek. Reméljük, hogy a szívhez szóló versek, dalok még emlékezetesebbé tették az adventi készülődést.
Advent a várakozás ideje
Az adventi időszak jó alkalom arra, hogy felkészítsük a szívünket az ünnepre. Az adventi időszakban, meglátogattuk a szerencsi időseket gondozó intézmények lakóit, ahol kis műsorral és a gyerekek által készített ajándékokkal leptük meg őket. A reményt szimbolizáló második gyertyát december 10-én gyújtották meg a Rákóczi- vár udvarán. Az eseményen Kocsis Sándor római katolikus plébános beszélt a karácsony előtti időszakról, az örömteli várakozásról. Ezen az alkalmon iskolánk tanulói énekekkel és szavalatokkal szerepeltek.
Gyógyulj meg Krisztián!
Az est fotóihoz kommentárként álljanak itt igazgatónő bevezető gondolatai, mely a rendezvényünk kezdetekor hangzottak el. "„Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan odaállnak mellé.” (Böjte Csaba) És igaza van Csaba testvérnek. Köszönöm azt, hogy én, hogy mi ezt Önök által megtapasztalhatjuk. Önök által, és tanítványaink által. Ma este ebben a teremben úgy érzem, szinte kézzel fogható a másikra való odafigyelés, segítségnyújtás, a jóság, és az önzetlen szeretet. S ahol szeretet és jóság, ott az Isten, akihez iskolánk közössége számtalan alkalommal fordult, amióta Krisztián története elkezdődött.
Szent Miklósra emlékeztünk a Munkás Szent József templomban
Advent 2. vasárnapján iskolánk diákjai a Munkás Szent József templomban az ajándékozó szeretet püspökének, Szent Miklósnak az életét elevenítették fel. A kis műsorból kiderült, hogy az önzetlen szeretet, az egymás iránti figyelem a legfontosabb dolog, nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek világában is. Mindenkinek felhívták a figyelmét az önzetlen ajándékozás örömére, arra hogy: ADNI JÓ!
Idősek napja
Ez a nap az idős emberekről, az ő tiszteletükről szól. Szeretettel gondolunk rájuk, s nem csak ezen a napon, hanem az év minden napján. Tiszteletünk magában foglalja elfogadásukat, támogatásukat, szeretetüket és annak kifejezését, hogy társadalmunknak ők is hasznos tagjai, és mindannyiunknak szükségünk van rájuk. Szükségünk van mindarra, a sok élettapasztalatra, bölcsességre, amivel csakis ők rendelkeznek. A sok türelemre, ahogy tanítanak, nevelnek bennünket. Vigyázni kell rájuk és segíteni őket. Ebből az alkalomból köszöntötték őket a 2. évfolyam kis csapata, énekkel és versekkel. Felkészítők: Juhász Tiborné és Bihari Lilla Ibolya
Szent Miklós története
Szent Miklós a keleti egyház szentje. Már kisgyermek korában árva maradt, szüleitől örökölt vagyonával, nagybátyjához költözött, ahol megszerette az ottani életet és végül a papi hivatást választotta. Zarándokútjáról hazatérve betért Myra városába, ahol a helyiek püspökké avatták. Püspöki évei alatt mindvégig a gyerekek és a szegények megsegítésének szentelte életét. Halálakor a lelkét az angyalok vitték a végső nyughelyére, ahol egy forrás eredt. Innen hirdeti azóta is a Mikulás a szeretet a gyerekeknek.