Gyógyulj meg Krisztián!
Az est fotóihoz kommentárként álljanak itt igazgatónő bevezető gondolatai, mely a rendezvényünk kezdetekor hangzottak el. "„Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan odaállnak mellé.” (Böjte Csaba) És igaza van Csaba testvérnek. Köszönöm azt, hogy én, hogy mi ezt Önök által megtapasztalhatjuk. Önök által, és tanítványaink által. Ma este ebben a teremben úgy érzem, szinte kézzel fogható a másikra való odafigyelés, segítségnyújtás, a jóság, és az önzetlen szeretet. S ahol szeretet és jóság, ott az Isten, akihez iskolánk közössége számtalan alkalommal fordult, amióta Krisztián története elkezdődött.
A lelki segítség mellett, anyagi támogatást is szerettünk volna nyújtani a családnak, így iskolánk is csatlakozott a kupakgyűjtési akcióhoz. Tavasztól a gyerekek, pedagógusok, szülők 1 tonna kupakot gyűjtöttek össze, melyből befolyt összeget a család megkapta. Szent Erzsébet ünnepén diákjaink, szüleik, nagyszüleik velünk együtt iskolánk aulájában adventi koszorúkat készítettek, amelyekből Krisztus Király vasárnapján a szentmise után jótékonysági vásárt rendeztünk. A befolyt összeget, a mai est bevételével, valamint az Egri Főegyházmegye támogatásával még karácsony előtt szeretnénk eljuttatni a család számára, melyet köszönnek mindenkinek. A katolikus iskola kötelessége, hogy olyan gyerekeket neveljen, akik a falakon kívül is a nagyvilágban észreveszik, ha valakinek bátorításra, támaszra, segítségre van szüksége. Mi azért dolgozunk nap, mint nap a szülőkkel együtt. A színpadon néhány perc múlva több száz gyerek, és fiatal szerepel majd, akik tanáraikkal együtt lelkesen készültek erre az alkalomra. Ők a szívükből is adnak ma este! Mi hiszünk az önzetlen adakozásban, az összefogásban, és a szeretetben rejlő erő mellett az imádság erejében." Köszönjük a támogatást, az önzetlen adakozást!