Karácsonyi műsor az óvodásoknak
A Szerencsi Óvoda Napsugár épületében szerepeltek iskolánk diákjai, a Szabóné Drozda Orsolya tanárnő által vezetett Szent Genesius Gyermekei Színjátszó Csoport tagjaival. A karácsonyi ünnepségen a sok csillogó szemű kisgyermek előtt a Kisfenyő történetét adták elő, melyben a Kisfenyő megtalálta a legszebb karácsonyi csillagát, hiszen karácsonyfa lett belőle.
A három titok
2017 októberében meghívást kaptunk a miskolci Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskolától. A „Napcsoda” 100. évfordulójának alkalmából, iskolánk színjátszói előadták a dramatizált „Fatimai jelenést”. A színvonalas műsorból a miskolci diákok megtudhatták mi is történt száz évvel ezelőtt a portugáliai Fatima közelében. Az iskola minden diákja tisztelettel és érdeklődve hallgatták színjátszóink és énekkarosaink előadását. „Ott álltunk, lángolva abban a fényben, ami Isten; és nem égtünk el. Milyen az Isten, nem lehet elmondani. Igen, mi ezt soha nem tudjuk elmondani”. /Francisco Marto/
1956. október 23.
Iskolánk énekkara, a Szent Geneziusz Gyermekei Színjátszó csoport és felső tagozatos diákok ünnepi műsorral készültek, melyben emléket állítottak azoknak a fiataloknak, gyermekeknek és egyetemistáknak, akik a forradalom idején nem féltek tenni, azért amiben hittek, amit igaznak tartottak. Az iskolai megemlékezés mellett, az alsó tagozatos diákok elhelyezték az emlékezés virágait Nagy Imre szobránál. Ünnepi műsorunkkal tisztelgett a város is ’56 emléke előtt.
„ Mária jó anyánk, kérünk, hogy nézz le ránk...”
Az utolsó fatimai jelenés 100. évfordulója alkalmából rendeztek misztériumjátékot október 13-án, Szerencsen, a Kulcsár Anita Sportcsarnokban. A Bolyai János Katolikus Általános Iskola jelenlegi és volt diákjai valamint az iskola énekkara adott elő színvonalas műsort a katolikusok egyik emlékezetes napjáról. A történet szerint, a jelenések híre gyorsan terjedt, és az utolsó alkalommal, 1917. október 13-án mintegy hetven ezer ember volt jelen Cova da Iriában. Ekkor történt a híres napcsoda, amikor is a nap megnagyobbodott, forogni kezdett, majd úgy tűnt, hogy rázuhan a földre.