Szent Miklós története
Szent Miklós a keleti egyház szentje. Már kisgyermek korában árva maradt, szüleitől örökölt vagyonával, nagybátyjához költözött, ahol megszerette az ottani életet és végül a papi hivatást választotta. Zarándokútjáról hazatérve betért Myra városába, ahol a helyiek püspökké avatták. Püspöki évei alatt mindvégig a gyerekek és a szegények megsegítésének szentelte életét. Halálakor a lelkét az angyalok vitték a végső nyughelyére, ahol egy forrás eredt. Innen hirdeti azóta is a Mikulás a szeretet a gyerekeknek.
„Ajándékozó szeretet”
Csejoszki Szabolcs parókus úr gondolatai Szent Miklósról: „Vagyonát a gyerekek és a szegények megsegítésére költötte, miközben tanított és a szeretetet hirdette.”