Napközis Erzsébet tábor - "Örökmozgó"
A sportos életmód, a mozgás szeretete, a felfedezni vágyás jellemzi a hatodik évfolyamos tanulóinkat, ezért választottuk az „Örökmozgó” nevet a június 27 és július 1 között megtartott táborunknak. Az önismereti és kreatív foglalkozások mellett nagy szerepet kaptak a különböző csapatsportok, a jó hangulatú sorversenyek is. Nagy sikert aratott a „Szerencsen lépésről lépésre” című kincskereső játékunk, ahol egy térkép segítségével kellett összegyűjteni különböző tudnivalókat a városunk múltjáról. A résztvevők szép ajándékot készítettek az újonnan megismert technikával. A hét folyamán túráztunk a tarcali bányatóhoz és az Áldó Krisztus-szoborhoz is. A programok tetőpontja a végardói strandolás volt.
A közös játékok öröme, a szórakozva való együtt tanulás, az egymásnak való szurkolások nagyon sok szép, vidám élménnyel gazdagítottak bennünket.