Napközi Erzsébet-tábor- Utazás a múltba
Intézményünkben 2024. június 24-28. között az 1.a. 1.b és 2. a osztályokból 59 tanuló töltött felejthetetlen napokat a napközis táborban. A tábori foglalkozásokon sütöttek kenyérlángost, részt vettek zenés tornán, tánclépéseket sajátítottak el, megtanulták és előadták „A kiskakas gyémánt félkrajcárja” című mesét. A hét folyamán sok időt töltöttek a szabadban, voltak a játszótéren, meglátogattak egy konyhakertet, retró szabadtéri játékokat játszottak.
A táborok fontos eleme a kirándulás. A csapat kedd délután egy rövid kirándulás keretében Miskolcra utazott. A gyerekek megtanulták, hogyan kell helyesen közlekedni vonattal és villamossal. Majd egy mesefilmet néztek meg a moziban. Az egész napos kirándulás alkalmával Nyíregyházára utaztak, ahol a Sóstó ZOO-ban a gyerekek megismerkedhettek Földünk teremtett gazdagságával, kontinensek sokszínűségével.
A tanulók városunk nevezetes helyeit is felkeresték. Ellátogattak a Szerencsi Református Egyházközség templomához, megnézték Rákóczi Zsigmond fejedelem és neje földi maradványait őrző urnáját. A Zempléni Múzeumban megtekintették Szerencs és környékének történeti, régészeti, néprajzi és képzőművészeti örökségét, a nemzetközi hírű képeslap-gyűjteményt, illetve a cukor-és csokoládégyártás emlékeit. Látogatást tettek a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár épületébe is. A könyvtáros néni segítségével megtekintették a könyvtárat, barangolhattak a könyvek világában.
A tábor utolsó napján a csoport ellátogatott a Szerencsi Rendőrkapitányságra, ahol a tanulók betekinthettek a rendőrök munkájába. A nap zárásaként megkapták a jól megérdemelt okleveleiket, és egy közös teadélutánozással ünnepelték meg az együtt töltött napokat és mindazon élményeket, mellyel gazdagodtak a hét minden napján.