„Égtek a szentelt gyertyák!”
Február 2-a a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, mely napon a Római Katolikus Egyház a negyven napos kis Jézus bemutatásáról emlékezik meg. Ebből az alkalomból az aulában Kocsis Sándor plébános osztotta meg gondolatatit a „Lelki percek” keretein belül. Ezután megszentelte a gyertyákat. Iskolánk vezetői is elhelyezték gyertyáikat. A tanulók is gyújthattak egy-egy szentelt gyertyát. A nap folyamán a hittan óra keretein belül is elhelyezhették gyertyáikat a tanulók. A szentelt gyertya mint Jézus Krisztus jelképe egyike a legrégibb szentelményeknek. Azért szenteljük meg az emberi természetünket jelképező gyertyákat, hogy az isteni Fény kiáradjon és eltöltsön bennünket.