Szeptember 29.
A szeptember utolsó vasárnapja a katolikus egyházban különleges ünnep: a Szentírás vasárnapja. A templomban a hívek még nagyobb figyelmet fordítanak a „könyvek könyvére”. A pénteki lelki percekben iskolánk közössége is hálát adott a szent könyv létezéséért, a hitünkért. Boros István tanár úr beszélt az Ó- és az Újszövetségről. Bibliai történetekről kérdezgette a gyerekeket, akik bebizonyították a válaszaikkal, hogy jártasak főként az újszövetségi történetekben. A lelki percek végén közösen imádkoztunk.
Szeptember 29.
A magyar népmese napja
Benedek Elek író, népmesegyűjtő születésnapja lett a magyar népmese napja. Ebben az évben ez egybeesik a Szentírás napjával.
Ez az alkalom felhívja a figyelmünket arra, hogy fontos a népmeséink megőrzése, a bennük rejlő bölcsességek elfogadása. A megemlékezés alkalmával irodalmi színpadosaink előadták A három dió című magyar népmesét, amely segítségével arról gondolkodhattunk el, hogy a jelentéktelennek tűnő dolog is lehet értékes.
Arra buzdítottunk mindenkit, hogy olvasson minél több magyar népmesét.