http://www.zoofirma.ru/

Bolyai János Katolikus Általános Iskola

 

http://www.zoofirma.ru/
http://www.zoofirma.ru/

„"Itthonról haza" - Határtalanul Erdélyben”

 

 

 

„Itthonról haza” – Határtalanul Erdélyben

A Bolyai János Katolikus Általános Iskola hetedikes diákjai a HAT-KP-1-2023/1-001102 számú Határtalanul pályázat keretein belül felejthetetlen napokat töltöttek Erdélyben.

Az utazás előtt 2024. május 9-én előkészítő foglalkozáson vettünk részt osztályfőnökeink és kísérőtanáraink társaságában. Az előkészítő órán a földrajz-történelem szakos pedagógus irányításával áttekintettük Bocskai István, Hunyadiak, Bethlen szerepét a magyar történelemben. Átismételtük az Erdély történetéről tanultakat, megbeszéltük a trianoni békeszerződés következményeit, a romániai magyarok helyzetét, létszámát, etnikai eloszlását. Ezen kívül a foglalkozáson megismerkedtünk Erdély természet- és társadalomföldrajzával is, térképen áttekintettük az előttünk álló útvonalat. Majd erdélyi mondák, balladák, legendák felolvasásával próbáltunk ráhangolódni Tündérország varázslatos hangulatára. 

Az előkészítő órán a pedagógusok előadásait színesítette, egészítette ki a Barangoló digitális tartalomtár. A tankockák közül az interaktív táblánál azokat a feladatokat oldottuk meg, melyek utazásunk állomásaihoz kötődtek. Az Okosdoboz feladatai jó lehetőséget teremtettek arra, hogy az előkészítő fázisbanvirtuális formában ismerkedhessünk meg a történelmi Magyarország kulturális és természeti értékeivel.

Természetesen megbeszéltük a buszos utazás alapvető szabályait, az illendő viselkedési formákat. Bemutatásra került az utazás részletes programja ppt segítségével.

Az utazás öt napja alatt alatt bővítettük tudásunkat a határon túli magyarságról, megerősödtünk az összetartozás érzésében, megéltük, hogy kisebbségben élve mennyire nehéz magyarnak maradni.

Utunk első állomása Nagybánya volt, ahol az ásványtani múzeumban megtekintettük a ritkaságokat is tartalmazó ásványgyűjteményt. A buszból pedig pillantást vethettünk a művésztelepre.

Besztercén megtekintettük a főtéri lábasházakat, és a gyönyörűen felújított, egykori ferences templomot, melynek tornyából csodálatos kilátás nyílt a városra. A katolikus templomban pedig imádkoztunk és kértük a Jóisten áldását utunkra. Gyergyószárhegyen meglátogattuk Bethlen Gábor gyermekkorának helyszínét, a Lázár kastélyt.

A második napunkat Csíksomlyón töltöttük. Délelőtt a Csíki Székely Múzeum interaktív kiállításait tekintettük meg. Ebédünket a szabadban költöttük el a kegytemplom közelében. Ebéd után csodás, imádsággal teli perceket töltöttünk a templomban, majd felmentünk a hármasoltárhoz. Szállásunk a Szent István Otthonban volt, ahol a finom vacsora után diákjaink beszélgettek és fociztak az otthonban lakó gyerekekkel.

Megkoszorúztuk a madéfalvi veszedelem emlékművét, Sepsiszentgyörgyön az 1848-49-es honvéd emlékművet, megtekintettük Segesváron Petőfi emlékszobrát, megmásztuk a Diáklépcső 175 lépcsőfokát és megtekintettük az Óratorony kiállításait.

Utunk során láthattuk a gyergyószentmiklósi vízimalmot, a prázsmári erődtemplomot, Brassó belvárosát és a híres Fekete templomot, Törcsváron Drakula várát, Torockó házait és a Székelykövet. Jártunk a tordai sóbányában is, ahol idegenvezetőnk tolmácsolásában sok érdekességet hallottunk a bányáról, és lehetőségünk volt kipróbálni az óriáskereket is.

Kolozsváron megnéztük a Szent Mihály-templomot, a téren álló híres Mátyás-szobrot. Megemlékeztünk Márton Áron püspök szobra előtt az ő elhivatott, példaértékű életéről. Itt nemcsak Hunyadi Mátyás szülőházánál tettük le az emlékezés koszorúját, hanem Bocskai István szülőházának falánál is. A Házsongárdi temetőben imádsággal, szavalattal tettük tiszteletünket híres magyarjaink síremlékénél.

Az utazás programját osztályfőnökeink Csákiné Borbély Mónika és Boros István, valamint pedagógusaink Szabó-Kovács Renáta, Szabó Edina és Rábai Bence szervezték.

Az Erdélyben töltött felejthetetlen napok és kulturális élmények örökké emlékezetünkben maradnak, és hálás szívvel gondolunk majd vissza ezekre a percekre.

Köszönjük Magyarország Kormányának támogatását, amelynek segítségével a program megvalósulhatott!

A 7. a és a 7. b osztály diákjai